- Annyira hiányoztál kincsem! – Erica szeme csillogott, tárt karokkal közeledett felém.
- Te is nekem anyu! Canada elég messze van Londontól.
Az anyám Erica. Irtó jó fej, egyben a legjobb barátnőm. Mindent megosztok vele, tényleg mindent. Londonban születtem és persze feltörekvő karrieremnek köszönhetően Canadába utaztam, hogy sikeres újságíró legyek. Főleg azért jöttem haza, mert apám tudatta anyámmal, hogy elhagyja, és tudom, hogy teljesen ki van szegény készülve. A másik ok, hogy most októberben leszek 22 éves, és szeretném anyával megünnepelni. Meg persze régen láttam…
Mikor még a repülőn ültem, azon gondolkoztam vajon Erica megbocsát e amiért összevesztem vele. Ja ezt nem is mondtam? Hát… nem véletlen. Mikor eldöntöttem, hogy Canadába megyek dolgozni, Erica teljesen kiborult. Nem akart elengedni, mint egy szem gyerekét, de végül apám rávette, hogy felnőtt vagyok, had éljem az életem. De úgy látszik megbocsájtott, felesleges volt aggódnom.
Feltrappoltam az emeletre, ahol kicsiny kis szobám volt. Semmit nem változott, ledobtam a bőröndöket és kipakoltam a ruháimat.
- Irina gyere le légy szíves! – szólt Erica lentről.
- Mi az anyu? – összefonta kezeit és mogorván nézett rám. – Még fél perce sem vagyok itthon, máris valami bűnt követtem el? – pislogtam értetlenül. Arca máris derült lett.
- Emlékszel még Peter O’Neilre?
- Igen, de nem értem, hogy jön ide. – értetlenül meredtem rá. Még szélesebben elvigyorodott. És mögüle kilépett Peter. Sziporkázó mosolya majd’ meg vakított.
- Hát te meg mit keresel itt? – a volt barátom. Igen. Anyám imádja, szerinte ő a tökéletes pasi és mindig próbál vele újra összehozni. Ezt a tervezgetős, egyből szervezkedős oldalát nem szeretem Ericának!
- Anya nem meg mondtam, hogy…
- Jól van, csak azt akartam, hogy boldog légy,a mikor újra hazajössz.
- Boldogabb lettem volna, ha nincs itt Peter. – morogtam az orrom alatt, csak magamnak.
- Szia, Irina! Úgy örülök, hogy újra látlak. – nevetett Peter és széttárta karjait, hogy megöleljen. Gyorsan kinyújtottam a kezem és inkább kezet ráztam vele. Arcáról lehervadt a mosoly, látszik, hogy nem örült neki. – Hát jó. – dörmögte.
Diákszerelem. Buta voltam és ostoba. Nem tudtam, hogy nekem mi a jó. Gyerek fejjel belementem ebbe a románcba és azóta sose tudok kimászni belőle… Köszi anyu!
- Ha nem gond, el kell mennem, vásárolni, elfelejtettem elhozni a neszesszeremet, amiben a fogkefém meg ilyenek voltak. Nemsokára jövök. – mentegetőztem. Közben pedig egészen máshová akartam menni.
- Rendben. Vacsorára gyere vissza! – dörmögte anyám, láthatóan fel volt háborodva.
- Sziasztok!
Fogtam egy taxit és ismerős utcák felé vettük az irányt. Marler Roadra érkeztünk és én kiszálltam. Megpillantottam a halvány narancssárgára festett házat, a kert csak úgy pompázott a színes virágoktól és a dísznövényektől. Örömmel láttam, hogy a rozsdabarna Chevrolet Aveo ott parkol a felhajtón. Becsöngettem, fél percet sem kellett várnom, már nyílt is az ajtó.
- Irina hát itt vagy annyira hiányoztál! – ugrott a nyakamba Angela a legjobb barátnőm. Készülhet egy kiadós dumcsi partira!
- Ó ha te tudnád, hogy nekem mennyire hiányoztál! – megszorongattam, de hirtelen elhúzódott és megvakarta a tarkóját.
- Nos igen, biztos vagyok benne. – arca komolyabb lett és behívott.
Nem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozást, de biztosan nem komoly. Minden úgy volt, ahogy emlékeztem: a kandalló melege betöltöttem az egész helységet, vanília illatú gyertyák voltak mindenfelé. A parketta hangosan ropogott a lábam alatt. A fekete bőr garnitúra ugyanúgy állt, mint régen. Egyedül a függöny változott. Teljesen emlékeztem, hogy tengerkék függöny lógott az ablak előtt, nem pedig bíbor színű sötétítő alatta halvány babarózsaszín függönnyel.
- Foglalj helyet! Beszélgessünk kicsit, mesélj el mindent ami történt veled Canadában! – leült a kanapéra és üdítőt töltött a poharunkba.
Belefogtam mondandómba. Elmeséltem, hogy milyen unalmas minden hely a barátok nélkül és, hogy kezdtem híres újságíróvá válni.
- Te is nekem anyu! Canada elég messze van Londontól.
Az anyám Erica. Irtó jó fej, egyben a legjobb barátnőm. Mindent megosztok vele, tényleg mindent. Londonban születtem és persze feltörekvő karrieremnek köszönhetően Canadába utaztam, hogy sikeres újságíró legyek. Főleg azért jöttem haza, mert apám tudatta anyámmal, hogy elhagyja, és tudom, hogy teljesen ki van szegény készülve. A másik ok, hogy most októberben leszek 22 éves, és szeretném anyával megünnepelni. Meg persze régen láttam…
Mikor még a repülőn ültem, azon gondolkoztam vajon Erica megbocsát e amiért összevesztem vele. Ja ezt nem is mondtam? Hát… nem véletlen. Mikor eldöntöttem, hogy Canadába megyek dolgozni, Erica teljesen kiborult. Nem akart elengedni, mint egy szem gyerekét, de végül apám rávette, hogy felnőtt vagyok, had éljem az életem. De úgy látszik megbocsájtott, felesleges volt aggódnom.
Feltrappoltam az emeletre, ahol kicsiny kis szobám volt. Semmit nem változott, ledobtam a bőröndöket és kipakoltam a ruháimat.
- Irina gyere le légy szíves! – szólt Erica lentről.
- Mi az anyu? – összefonta kezeit és mogorván nézett rám. – Még fél perce sem vagyok itthon, máris valami bűnt követtem el? – pislogtam értetlenül. Arca máris derült lett.
- Emlékszel még Peter O’Neilre?
- Igen, de nem értem, hogy jön ide. – értetlenül meredtem rá. Még szélesebben elvigyorodott. És mögüle kilépett Peter. Sziporkázó mosolya majd’ meg vakított.
- Hát te meg mit keresel itt? – a volt barátom. Igen. Anyám imádja, szerinte ő a tökéletes pasi és mindig próbál vele újra összehozni. Ezt a tervezgetős, egyből szervezkedős oldalát nem szeretem Ericának!
- Anya nem meg mondtam, hogy…
- Jól van, csak azt akartam, hogy boldog légy,a mikor újra hazajössz.
- Boldogabb lettem volna, ha nincs itt Peter. – morogtam az orrom alatt, csak magamnak.
- Szia, Irina! Úgy örülök, hogy újra látlak. – nevetett Peter és széttárta karjait, hogy megöleljen. Gyorsan kinyújtottam a kezem és inkább kezet ráztam vele. Arcáról lehervadt a mosoly, látszik, hogy nem örült neki. – Hát jó. – dörmögte.
Diákszerelem. Buta voltam és ostoba. Nem tudtam, hogy nekem mi a jó. Gyerek fejjel belementem ebbe a románcba és azóta sose tudok kimászni belőle… Köszi anyu!
- Ha nem gond, el kell mennem, vásárolni, elfelejtettem elhozni a neszesszeremet, amiben a fogkefém meg ilyenek voltak. Nemsokára jövök. – mentegetőztem. Közben pedig egészen máshová akartam menni.
- Rendben. Vacsorára gyere vissza! – dörmögte anyám, láthatóan fel volt háborodva.
- Sziasztok!
Fogtam egy taxit és ismerős utcák felé vettük az irányt. Marler Roadra érkeztünk és én kiszálltam. Megpillantottam a halvány narancssárgára festett házat, a kert csak úgy pompázott a színes virágoktól és a dísznövényektől. Örömmel láttam, hogy a rozsdabarna Chevrolet Aveo ott parkol a felhajtón. Becsöngettem, fél percet sem kellett várnom, már nyílt is az ajtó.
- Irina hát itt vagy annyira hiányoztál! – ugrott a nyakamba Angela a legjobb barátnőm. Készülhet egy kiadós dumcsi partira!
- Ó ha te tudnád, hogy nekem mennyire hiányoztál! – megszorongattam, de hirtelen elhúzódott és megvakarta a tarkóját.
- Nos igen, biztos vagyok benne. – arca komolyabb lett és behívott.
Nem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozást, de biztosan nem komoly. Minden úgy volt, ahogy emlékeztem: a kandalló melege betöltöttem az egész helységet, vanília illatú gyertyák voltak mindenfelé. A parketta hangosan ropogott a lábam alatt. A fekete bőr garnitúra ugyanúgy állt, mint régen. Egyedül a függöny változott. Teljesen emlékeztem, hogy tengerkék függöny lógott az ablak előtt, nem pedig bíbor színű sötétítő alatta halvány babarózsaszín függönnyel.
- Foglalj helyet! Beszélgessünk kicsit, mesélj el mindent ami történt veled Canadában! – leült a kanapéra és üdítőt töltött a poharunkba.
Belefogtam mondandómba. Elmeséltem, hogy milyen unalmas minden hely a barátok nélkül és, hogy kezdtem híres újságíróvá válni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése